Eredet

Amikor tavasszal az Eredet című film előzetesét láttam a moziban, rögtön megfogott. A trailer láttán azt mondtam magamnak, hogy na, ezt a filmet biztosan megnézem. Amihez Leo DiCaprio a nevét adja, azt látni kell. És igazam volt. Most pedig újrázok, hisz kijött DVD-n is.

Frissítve: 2010. 12. 09. 13:47

Eredet
A rendező, Christopher Nolan öt évvel ezelőtt a Batman: Kezdődik mozival kiharcolta magának, hogy tehetségét a legnagyobbak között tartsák számon. Most, hogy napjaink egyik legnagyszerűbb színészével társult, mindenki sokat várt tőle. Én is, hiszen az eddigi munkáit mindig csodálattal figyeltem. Ha valaki veszi a fáradtságot, és beül megnézni az Eredetet, nem fog csalódni.

Amikor először meghallottam, hogy több mint két órát fogok a moziban ülni, bevallom, megijedtem. De a rendező egy percig sem hagyott unatkozni. Ehhez egyrészt a jól bevált szereplőket (Michael Caine, Cillian Murphy), másrészt pedig a nem mindennapi történetet hívta segítségül. A cselekmény folyamatosan pörög, és nem lehet kiszámítani, hogy mi várható a következő jelenetben.

A moziban a feje tetejére állt a világ. Szó szerint. Szerencsére azonban, ez a film nem a 3D technika épült, így a látványvilág a nappaliból is élvezhető. Egy olyan helyre kalauzol el minket a Sötét lovag rendezője, ahol be lehet hatolni az emberek fejébe, és az álmokat csak úgy el lehet lopni. Ennek mestere Mr. Cobb (Dicaprio). Ám az ő élete sincs rendben. Kap egy soha vissza nem térő esélyt, hogy visszakaphassa régi életét - ám ehhez nemcsak lopnia, hanem a tudatalattiban kell megváltoztatnia a gondolatot – annak eredetét.

A kérdés csak az: be lehet-e ilyen mélységben hatolni az emberi elmébe minden gond nélkül? Meg lehet-e maradéktalanul változtatni az emberi döntéseket az álmokon keresztül?

Christopher Nolan igazán kivételes színészek segítségével olyan világot kreált, ami a legmerészebb álmainkat is felülmúlja.

Az Eredet december 7-énduplalemezes extra változatban jelenik meg, méghozzá számos extrával. Az egyik kisfilm például Joseph Gordon-Levitt és vezető tudósok az álomkutatások meghökkentő eredményeit ismertetik arról, vajon létezhetnek-e párhuzamos valóságok. A Cobol-meló pedig egy teljesen animált képregény-előtörténet, amelyből megismerhető a film kezdetéhez vezető események.
 
A DVD itt megrendelhető!

Eredet - Inception

Színes amerikai-angol sci-fi
2010
Hossza: 142 perc
Kiadó: ProVideo

Rendező: Christopher Nolan

Szereplők: Leonardo DiCaprio (Cobb)
Marion Cotillard (Mal)
Ellen Page (Ariadne)
Ken Watanabe (Saito)
Tom Berenger (Browning)
Michael Caine (Professzor)
Cillian Murphy (Fischer)
Tom Hardy (Eames)
Lukas Haas (Nash)

Kép: 2.40:1 (16:9)
Hang: magyar - DD 5.1, angol - DD 5.1, angol - Hangzó leírás vakoknak és gyengén látóknak 5.1, lengyel - DD 5.1
Felirat: magyar, angol hk., arab, görög, héber, lengyel, portugál, román

Extrák:
- Álmok: A tudatalatti mozija (Létezhet, hogy az álmok világa teljes értékű párhuzamos valóság? Joseph Gordon-Levitt és vezető tudósok az álomkutatások meghökkentő eredményeit ismertetik)
- Eredet: A Cobol-meló (Teljesen animált képregény-előtörténet: Ismerd meg a film kezdetéhez vezető eseményeket)
- Részletek 5.1-ben Hans Zimmer izgalmas filmzenéjéből
- Látványtervek, hirdetési anyagok, előzetesek és tévéreklámok


Megjelenés: 2010. december 7.