Először a díjkiosztó történelmében!
Oscar 2010
Talán még soha nem övezte akkora izgalom az Oscar-gálát, mint idén, hiszen a kis független filmek és a nagy hollywoodi megaprodukciók feszültek egymásnak. A legérdekesebb párharc pedig az egykori házastársak, Kathryn Bigelow és James Cameron között alakult ki.
Frissítve: 2010. 03. 08. 13:22
A legnagyobb győztes - Kathryn Bigelow
A
82. Oscar-díj kiosztót örökre megjegyzi a világ, hiszen legjobb rendezőjként egy nő diadalmaskodott, először a díjkiosztó történelme során.
Az előzetes tippekkel ellentétben azonban nem a pénz osztotta a díjakat, így
A bombák földjén a kilenc jelöléséből hatot meg is kapott. Többek közt az év alkotásának és rendezőjének járót. Vagyis a történelem során először egy nő lett megkoronázva a direktoroknál. Cameron mester pedig álmosollyal az arcán, és három technikai szoborral mehetett haza. No meg a gondolattal, hogy a volt asszony agyonverte a szakma krémje előtt.
Persze nem is az Akadémia díjkiosztója lett volna, ha nem csalnak el egy győzelmet. Sean Penn után szabadon idén Sandra Bullock örülhetett Meryl Streep helyett. Így szombaton
ő lett az Arany Málnán a legrosszabb, vasárnap az Oscaron a legjobb színésznő. Nagy meglepetést már csak a külföldi filmek versenye hozott, és az
Egek ura óriási buktája.
George Clooney-ék mind a hat lehetőségüket kihagyták. Amit az eléggé kapatosan érkező szépfiú nehezen is tudott eltitkolni. Valamint a
Becstelen Brigantyk is csak egyszer lett győztesként kihirdetve. Vagyis az
Avatar még elviselhetően teljesített.
A többi kategória papírformának megfelelően alakult.
Mo’Nique (Precious) és
Christoph Waltz (A becstelen Brigantyk) lettek a legjobb mellékszereplők, a Fel kapta az animációs filmek és a zene díját. Jeff Bridgest pedig megkoronázták végre, ötödik nominációja alakalmából.
A showt azonban csak a végkifejlet mentette meg. Steve Martin és Alec Baldwin viccei ugyanis legtöbbször zátonyra futottak, pedig elég jól indították az estét. A későbbiekben viszont csak a komikus improvizált sziporkái sültek el jól. A tavalyi Hugh Jackman musical parádéhoz képest idén unalom volt a műsor.