Egy lányról

A hatvanas évek elején Jenny átlagos középiskolás lány, átlagon felüli tehetséggel, kiváló tanulmányi eredménnyel, amit arra szeretne felhasználni, hogy bejusson az Oxfordra. Egy nap azonban összetalálkozik élete szőke, harmincas hercegével (Peter Sarsgaard) és a továbbtanulásról szőtt vágyai hirtelenjében okafogyottá válnak.

 

Az ilyen történetekre szokták mondani, hogy akár napjainkban is játszódhatnának, azzal a különbséggel, hogy ma már jóval kevésbé lepődünk meg, ha egy alig tizenhét éves lány kétszer annyi idős férfival kavar, ami azért is furcsa, mert Jenny szülei aztán (Emma Thompson, Alfred Molina) egyáltalán nem lepődnek meg, sőt, majdhogynem ők lökik Humbert Humbertjének karjaiba a francia sanzonokat dúdoló angol Lolitát.

 

Az Egy lányról végül nem a nabokovi drámai végkifejlet felé veszi az irányt – halványan azért lebegteti a témát a szüzesség elvesztéséről pletykáló osztálytársak és a szigorú igazgatónő képében –, hanem egy sokkal puritánabb, realisztikusabb befejezéssel zárja le az anglisztika szak és szerelme között dönteni kényszerülő tinédzser útkeresését.

 

A Lolita-szál ellenére – vagy pont azért – végig eszméletlenül zavaró benne, hogy Jennyt, az alapvetően tapasztalatlan fruskát, olyan színésznő játssza (Carey Mulligan), akiből elemi erővel árad az a fajta hiperkifinomult nőiesség és szexualitás, ami nem éppen a tizenéves korosztály kiváltsága, és még a fennmaradók közül is csak keveseknek adatik meg.