De Niro mellett Kusturica is zsűrielnök lesz Cannes-ban
A szerb rendező a fiatal vagy alternatív filmesek műveit felvonultató Un Certain regard szekció zsűrielnöke lesz.
Frissítve: 2011. 04. 07. 15:27
Emir Kusturica
A világhírű szerb filmrendező,
Emir Kusturica lesz az idei cannes-i filmfesztivál második legjelentősebb, az Un Certain regard (egy bizonyos nézőpont vagy egyfajta szemszög) elnevezésű szekciójának zsűrielnöke - jelentették be pénteken a szervezők Párizsban.
Az önálló szekciót - amelyben a hivatalos versenyprogramhoz hasonlóan mintegy húsz film versenyez - 1978-ban alapította Gilles Jacob, a fesztivál akkor újonnan kinevezett igazgatója, jelenlegi elnöke a filmnyelvet megújító filmek bemutatására. A program alapvető célja kezdetekben az volt, hogy elsősorban még ismeretlen, fiatal filmesek eredeti és alternatív alkotásainak nemzetközi elismertetését és forgalmazásba kerülését elősegítse.
Az Un Certain Regard továbbra is a művészfilmek kategóriájának számít, de a résztvevők nem feltétlenül a legfiatalabb korosztályhoz tartoznak és nem kevésbé ismertek, mint a hivatalos versenyprogramba meghívott alkotók. Ebben a szekcióban mutatták be például tavaly be a 80 éves
Jean-Luc Godard és a 102 éves
Manoel de Oliveira legújabb filmjeit, s ebben a programban nyerte el Kocsis Ágnes filmje, a
Pál Adrienn a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját.
Emir Kusturica a cannes-i fesztivál visszatérő vendége, s azon ritka filmrendezők közé tartozik, akik a fődíjat, az Arany Pálmát kétszer is elnyerték: 1985-ben
A papa szolgálati útra ment, tíz évvel később pedig az
Underground című filmjeiért kapta meg az elismerést. A szerb rendezőnek szinte valamennyi alkotását bemutatták Magyarországon.
A
május 11. és 22. között megrendezendő
64. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjának zsűrielnöke
Robert De Niro amerikai színész-rendező lesz. A hivatalos versenyprogramban és az Un Certain Regard szekcióban szereplő
alkotások listáját április közepén hozzák nyilvánosságra.