Casanova Nuovo
Ács János egyszer már színre vitte a felvilágosodás egyik legellentmondásosabb alakjáról szóló darabját Kecskeméten. Akkor a kissé túlírt, magvas szöveg szétfolyt a színpadon, ám most a hömpölygő soroknak két dramaturg (Vörös Róbert és Lőkös Ildikó) is nekifeszült, így gyorsabb a tempó.
Frissítve: 2010. 02. 15. 08:22
Ácsot elsősorban a köztudatban élő,
sztereotip Casanova-kép és a valóság közötti izgalmas ellentét nem hagyja nyugodni.
Az igazi Casanova ugyanis élete első nyolc évét némán szorongta végig,
felnőttkori skalpgyűjteményével csupán komplexusait próbálta valamennyire féken tartani. Két lélekgyógyító szerelmeskedés között pedig feltalálta a lottót, komoly filozófiai fejtegetésekbe bonyolódott, és ki tudja hány találmánnyal tette hatékonyabbá a kortárs harctéri öldöklést.
Ács olvasatában
a vándor kalandor egy változó, válságokkal teli korszak szimbóluma. Az időmértékes verselésbe szorított, rendhagyó életrajznak álcázott társadalomtörténeti tablót már csak Kamondy Ágnes kamarazenekari szerzeményei, Gyarmathy Ágnes
commedia dell’arte stílusban készült jelmezei és Menczel Róbert szétcsúsztatható táblákra festett látkép díszletei miatt is érdemes megnézni. És akkor
Takács Katalin,
Hirtling István, vagy Vass György színészi játékáról még szót sem ejtettünk.
Rendező: Ács János– soha –
Casanova Nuovo 2010. február 17., március 4. és 31. 19h
Új Színház, Stúdiószínpad
Forrás:
EXIT