Beregszászon viharos véget ért az MR2-Petőfi Rádió turné

Háromhónapnyi szárazság és több éves várakozás előzte meg a Kispál és a Borz első kárpátaljai fellépését. Az ingyenes szabadtéri koncert családias hangulatát az évek óta felújítatlan Amfiteátrum és a sebtében összetákolt sörcsap mellett, a közönség soraiban mindössze néhány esztendős gyerekek és hatvanöt éves „örök fiatalok” feltűnése is biztosította. Az MR2-Petőfi Rádió stábja és a magyar kisebbség képviselői is felfokozott izgalommal várták a koncert kezdetét, miközben stábunk az ukrajnai magyar konzultól megtudta, az elmúlt évek alatt szinte maga is hithű Kispál-rajongóvá vált lánya miatt, és hangsúlyozta, mennyire fontos ilyen jellegű kulturális eseményeket szervezni a Kárpátaljára, ahol zenekedvelő és zeneértő közönség lakik.

 

A Csík zenekar koncertjét hasonló lelkesedéssel fogadták, mint itthon – ugyanúgy dobbantak a lábak a folkritmusokra, ugyanúgy könnybe lábadtak a szemek amikor Marianna a Most múlik pontosan-t énekelte és ugyanolyan kitörő lelkesedéssel fogadták Lovasi Andrást, aki két dal erejéig csatlakozott a népzenészekhez. A repertoárban kicsit több szerep jutott a határon túli szerzeményeknek, de nem készültek külön erre az alkalomra szabott műsortervvel.

 

Nem úgy a Kispál és a Borz. Az együttestől megtudtuk, hogy az első néhány számmal igyekeznek „megszondáztatni” a közönséget, de valószínűleg a régi lemezek dalai fogják uralni a koncert döntő hányadát. Mire Csík Jánosék levonultak a színpadról, már be is esteledett, össze is gyűlt 800-1000 kíváncsi szempár – viszont az égen is elkezdtek cikázni a villámok, és az egyre vészjóslóbb dörgések közelgő viharra utaltak.

 

 

A szervezők gyorsan felzavarták a színpadra Kispálékat, annak ellenére, hogy a hangosítás még nem volt tökéletes „belőve”, de a rajongók természetesen hangos éljenzéssel fogadták az együttest. Öt perc után megjelentek az első esőcseppek és pillanatokon belül óriási eső zúdult Beregszászra. Fejvesztett menekülésbe fogott több száz ember és a harmadik dal végére mindössze egy negyven fős keménymag maradt a színpad előtt. A hatalmas pánik közepette, mivel még a fedett színpadra is bevert az eső, le kellett volna állítani az együttest, de a ronggyá ázott rajongók hangos sikoltásokkal tudatták az együttessel, hogy ilyesmiről szó sem lehet. Lovasi roppant szimpatikus módon úgy döntött, inkább ő is kiáll az esőbe és egyedül fog elénekelni néhány nótát, amíg a pakolóbrigád a színpad teljesen fedett részére rakja a hangszereket. Hihetetlen ováció fogadta a rögtönzött produkciót (a csapat technikusa basszusgitározott, amíg Lovasi elöl énekelt!), a koncert hátralevő része pedig a megszokott Kispál-hangulatban zajlott.

 

Az Emese és a Ha az életben után már a csuromvizes törzsrajongókon kívül nagyjából kétszáz „visszatérő” is követelte a ráadást. A banda visszatért és a közös meghajlás után azok a kárpátaljai legények és leányok, akik az eső ellenére végig kitartottak, boldogan baktattak haza életük talán legelső Kispál-koncertjéről.