Az Őrzők legendája

Zack Snyder a Watchmen és a 300 után megmutatja a világnak, hogy nem csak felnőtteknek tud mesélni: Az Őrzők legendája az utóbbi tíz év egyik leglátványosabb animációs filmje egy csapat bagolyról, akiket kalandos útjuk során a mesébe vetett hitük ment meg.

Frissítve: 2010. 10. 06. 12:22

Az Őrzők legendája
A Warner Bros munkatársai igazán büszkék lehetnek animátoraik teljesítményére, valóban lenyűgöző látványvilággal lepték meg a mozilátogatókat ebben a filmben. Bár 3D-s vetítőtermekben is megtekinthető az alkotás, a film nem igyekszik ezt minden áron kihasználni, így bátran állíthatjuk, hogy a hagyományos vásznakon is pompás szórakozást nyújt Az Őrzők legendája.
 
A középpontban Soren, a bagolyfióka áll, aki világ életében büszkén hallgatta apja meséit az „Őrzőkről”. A már-már szuperképességekkel rendelkező, kiválasztott baglyok nagyon kevesen vannak, és egyetlen, ám annál nemesebb feladatot kell teljesíteniük a világon: vigyázni a Bagoly-királyságra. Meggyógyítják a betegeket, elűzik a gonoszokat, megvigasztalják a szomorúakat – és Soren meg van róla győződve, hogy ő is erre feladatra termett. Amikor egy szörnyű napon fiókatestvéreivel együtt elrabolják őket, a piciny bagolyban fellobban a tettvágy, és elindul a hőssé válás útján…
 
 
Zack Snyder munkáját dicséri, hogy a szokásos love story-maszlag helyett a film kizárólag a barátságra és az összetartásra koncentrál. Nem sző a történet fonalába felesleges szerelmi szálat, hanem hagyja, hogy a bátorság legyen a legfontosabb érzelem. Ha negatívumot kell keresnünk, akkor talán a rövidre vágott, mindössze 100 perces játékidőt sajnálhatjuk, hiszen az összes szereplő felettébb izgalmas, de másfél óra alatt egyszerűen lehetetlen mindegyikük személyiségét megfelelő módon kibontani.
 
A tizenöt részes könyvsorozat első három kötetét sikerült egy fantasztikus moziélménnyé kovácsolni, reméljük lesz folytatása a történetnek – bár Snyder éppen most kapta meg a következő Superman-film rendezésének jogát, reméljük, szakít erre a kiváló családi mesére is időt.
 
 
Hossz: 100 perc
Rendező: Zack Snyder
Forgatókönyvíró: John Orloff, Emil Stern
Producer: Zareh Nalbandian