Amit a heti filmpremierekről tudni érdemes – 39. hét

Mint azt már hétről-hétre megszokhattátok, ezen a héten is összegyűjtöttünk néhány fontos információt a legfrissebb filmbemutatókról. Íme, a választék!

Frissítve: 2009. 09. 25. 11:30

Amit a heti filmpremierekről tudni érdemes – 39. hét
Az admirális

Röviden az orosz Pearl Harborként lehetne jellemezni. Látványra azonban még jobb, színészi teljesítményben azonban még a szegényes eszköztárú Ben Afflecket sem sikerült egyik szereplőnek sem felülmúlnia. Aki szereti a romantikával eladott történelmi filmeket, az élvezni fogja.

Derült égből fasírt


Nem sikerült hasonló színvonalon elkészíteni, és értelemmel megtölteni, mint egy Pixar-Disney alkotást, de azért szórakoztató, imitt-amott. Főleg a gyerekek fogják élvezni minden percét, mert viszonylag kevés benne a felnőtteknek szánt utalás.

District 9


A hét filmje, az év, sőt, az évtized egyik legjobb alkotása. Sci-fik között pedig régen lehetett ennyire kidolgozott művet látni, mind látványilag, mind történetben. Mindenkinek ajánlott, mert nem egy tipikus űrlény kaszabolós mozi élményről van szó, attól ez sokkal több. Neill Blomkampnak pedig Oscart, bár az Akadémia ritkán jutalmaz UFO-s alkotásokat.

Free Rainer - a te tévéd is hazudik

Érdekes alapötlet, ám középszerű a kivitelezés. A tévés kánaánra törekvő Moritz Bleibtreu alakítására most sincs panasz, nem hiába kora legnagyobb német tehetsége. De a forgatókönyvíró fantáziája néhol nagyon kihagyott. De így is érdemes megnézni.

Megtört ölelések

Pedró Almodóvár
és Penelopé Cruz legújabb és eddigi legjobb együttműködése. Nemcsak egyszerű dráma a végzett asszonyáról, hanem egy fantasztikusan megcsavart, három történet síkon futó műalkotás. Az adrenalin vadászok a District 9-ra vegyenek jegyet, az emberi történetek kedvelői viszont erre, bár egyik sem élvezhető üres fejjel. Senorita Cruz pedig készülhet a köszönőbeszédével a következő Oscar-gálára.