Agora

Az ateista matematikus, Hypatia története a 4. századi Alexandriában nem grandiózus csatát (habár a film végi, könyvtár ellen indított ostrom is megfelelően látványos) vagy viharos szerelmi történetet állít középpontba, hanem magát a tudományt és a civilizációt. Az Agora egy romantikus történelmi dráma Alejandro Amenábar (Vanília égbolt, Más világ, A belső tenger) rendezésében.

Frissítve: 2010. 06. 18. 14:22

Agora
Rachel Weisz, akinek alakítását legutóbb a Szélhámos fivérek kapcsán méltattuk, szerepválasztásaival egyre nagyobb bátorságról tesz tanúbizonyságot: kevés jó nevű amerikai színésznőről tudnánk elképzelni, hogy eljátszaná egy (majdnem) halálra ítélt történelmi dráma főszerepét, amelynek forgatókönyvét nem Hollywoodban írták, és gyakorlatilag egyetlen nagyobb stúdió sem lett volna hajlandó pénzt adni rá. A kisebbek meg még annyira sem.
 
A terjedőben lévő kereszténység, a pogányok és a zsidók összecsapásaitól vérzivataros idők a Hypatiához hasonló tudósoknak nem kedveztek, de mivel a film valós eseményeken alapszik, előre sejthető, hogy a sztori vége nem lesz happy end. Szerelmi szálból rögtön kettő is van, ám szerencsére egyik sem túlzottan hangsúlyos ahhoz, hogy a filmet ilyen irányba húzza. 

Az Oscar-díjas Alejandro Amenábar olyan történelmi drámát rendezett, ami képes lehet felvenni a versenyt a többi előddel, de ehhez ezúttal az is kell, hogy az antikvitás szellemi és erkölcsi tanításaira nyitott közönségre tudjon találni.
 
 

Agora (2009)
Hossz: 126 p
Kiadó: Budapest Film
Megjelenés: 2010. június 17.
Rendezte: Alejandro Amenábar
Szereplők: Max Minghella, Rachel Weisz
, Max Minghella, Oscar Isaac, Ashraf Barhom, Michael Lonsdale, Rupert Evans, Richard Durden, Sami Samir, Manuel Cauchi
Kép: 2.35:1 (16:9)
Hang: magyar - DD 5.1, angol - DD 5.1, angol - DTS
Felirat: magyar
Extrák: Közvetlen jelenetválasztás, Interaktív menük