A magyar varázsceruza
Emlékeztek a Varázsceruzára című rajzfilmre? A főszereplő kisfiú egyszerűen lerajzolja, amire szüksége van, és az csodás módon valósággá válik. A fiatal magyar művészpárosnak azonban nem egy létrára, vagy labdára volt szüksége, hanem pénzre, hogy visszafizessék diákhitelüket.
Frissítve: 2009. 06. 08. 14:30
Fogták hát az összeget, egészen pontosan 789.279 forintot, és megfestették. Azzal a meggyőződéssel, hogy a kép árából fogják kifizetni tartozásukat. A számokat az akkori érzéseiknek és élményeiknek megfelelő technikával vetették vászonra. A 7-es, a hitel felvételének pillanatát szimbolizálva rózsaszínnel, míg a 2-est már feketével ábrázolták. Az egyes életszakaszokat külön képekben is megörökítették, kiemelve egy-egy fontos momentumot az adott időszakból. A kiállítás azonban nem csak ezekből a festményekből áll, találhatunk még cikkeket, fotókat és képkivágásokat is.
A művészet és a pénz kérdésének összefonódására már 1919-ben találhatunk ehhez hasonló példát. Duchsamp egy 115 dollárról szóló csekket festett meg fogorvosának, később pedig több pop art művész is ábrázolt bankjegyeket. Andy Warhol például szitanyomatot készített 192 egy dollárosból. Borsos Lőrinc alkotása egy konkrét probléma megoldására keresett megoldást a művészeten keresztül, és végül sikerrel is járt.
A képet egy magánalapítvány vásárolta meg, azzal a feltétellel, hogy az összeget egyenesen a Diákhitel központba utalják. A duó eközben egy másik érdekes akciót is elindított, egy kétszáz forintost ábrázoló festményüket kínálják licitre az interneten, meglepő módon, kétszáz forintos indító áron. A kiállítás ideje alatt természetesen minden kép megtekinthető az
OctogonArt Galériában.
id
Diákhitel tartozásom forintban
Borsos Lőrinc Lilla és Borsos János kiállítása
2009. 06.26-ig