A köd

Minden idők egyik legjobb horrorfilmje három évtizede mutatkozott be, augusztus 18-tól ismét kapható DVD-n is.

Frissítve: 2010. 08. 24. 13:22

A köd
Az 1980-as A köd sikerét jellemzi, hogy 2005-ben készült róla egy közepesen jól sikerült feldolgozás is. Ám az igazi mégis az eredeti, szenzációs szereposztással. Többek között Jamie Lee Curtis tűnik fel benne, mint ifjú színésznő, mellette még többek között Janet Leigh és Adrienne Barbeau is szerepel a stáblistán.
 
A történet szerint száz évvel ezelőtt hat tengerész vesztette életét, amikor hajótörést szenvedetek egy kaliforniai kisváros mellett, mert a helyiek álnokul zátonyra irányították hajójukat. A legenda szerint amikor egy különös, izzó jelenség tűnik fel, akkor kap erőre holt lelkük, hogy bosszút álljanak kiontott életükért. A városka épp a hajótörés századik évfordulójához érkezett, amikor Malone atya kezébe kerül egy napló, mely lerántja a leplet az ősök ármányságáról. A holt lelkek pedig visszatérnek, hogy beteljesítsék a legendát: a nappali világosság elhalványul és rejtélyes, áthatolhatatlan köd leple borul a városra, ami rettegést és halált terjeszt mindenfelé...
 
Hossz: 86 perc
Megjelenés: 2010. augusztus 19.
Rendező: John Carpenter
Szereplők: Adrienne Barbeau (Stevie), Jamie Lee Curtis (Elizabeth)
Kiadó: B-Roll Kft.
Kép: 1,78:1 (16:9)
Hang: magyar - stereo, angol - stereo
Felirat: magyar
Extrák: Közvetlen jelenetválasztás, Interaktív menük