Bokszolós film kétféle van: alulról érkező sztáros és tehetségből elzüllős. A harcosban mindkettő megvan, számos jó alakítás mellett.
hirdetés
Frissítve: 2011. 02. 23. 14:02
Amerikában a siker az emberek értékét mutatja, legalábbis a sportfilmes-bokszolós történetek alapján. Az ilyenekből a legjobbak igaz történeten alapulnak, és túlmutatnak önmagukon – ahogy Rocky sem egy szimpla sikersztori, hanem a 80-as évek zilált és megtépázott Amerikájának magára találásának szimbóluma lett.
A harcos is több célt szolgál. Jutalomjáték Christian Bale-nek, aki egy hétköznapi Batman-filmhez képest (megint) 20 kilóval könnyebben került a kamerák elé, és nyomja a szöveget – ő lenne a kis porfészek egyetlen büszkesége, aki annak idején a nagy Sugar Ray Leonarddal mérkőzhetett, sőt még a földre is vitte – igaz, utána péppé lett verve. Későbbi sorsa sem alakult másként, most épp drogtanyákon teszi tönkre magát, miközben azt játssza, öccsét, Mickyt eddzi. Aki (Mark Wahlberg) szintén bokszoló, már nem a legfiatalabb, de még lehet belőle valaki. Bár bátyja és egész családja révén nem tud zöldágra vergődni, de jön egy lehetőség. Vajon ki lesz erősebb, a provincialitás, a lehúzó családi örvény, a piti bátyó vagy az utolsó amerikai hajszál, amibe kapaszkodva egészen a Rocky legendás főcímdaláig húzhatja magát Micky?
David O. Russell nem hülye gyerek, tudja, hogy a történet maga nem elég erős, ezért a két húzónév beszerzése mellett nagy gondot fordított a kora 90-es évek miliőjének megteremtésére, meg a két bokszoló családjának megformálására, ami leginkább egy pipogya férj, hét brutális szőkített-melírozott tehenészképű lánygyermek és egy zsarnoki anya (Melissa Leo) összedobását jelentette.
Így A harcos élvezhető film lett, bokszfilm mellett szociopolitikai tanulmány, egy lehetletnyi öniróniával megfűszerezve. S leggyengébb láncszem tán Mark Wahlberg, aki, bár elég jól adja a kissé tompa, nem-a-szavak-embere bokszolót, egyszerűen nem bokszolóalkat – előbb hiszem el Danny de Vitóról, mint róla, hogy ökölvívó. Vagy csak nem elég jó színész? Christian Bale viszont lubickol a kisvárosi dumás lúzer szerepében, és Melissa Leót sem véletlenül jelölték vele együtt Oscarra és Golden Globe-ra (utóbbiakat már meg is nyerték): a lehetetlen frizurájú-öltözetű nő kinyitja a bicskát a legalamuszibb zsebben is. És a karriertörténet? Az a legkevesebb.