A fehér szalag

Michael Haneke német rendező filmről filmre az emberi kicsinyesség, gyávaság és rosszindulat újabb rétegeit boncolgatja, az erőszak munkáinak állandó motívuma. Ebben a történetben sincs másként, ahol az első világháborút megelőző terhes atmoszférát árasztó kis német faluban a felnőttek önkényes és szadista nevelési módszereinek hatására, gyerekeik egyre inkább elvesztik a kapcsolatot a valósággal, míg nem marad számukra más, csak néma lázadás.

Ez a lázadás szörnyűséges tetteteket – állatkínzást, gyújtogatást, gyilkosságot – szül, a miértekre pedig nekünk kell választ találni. Nem mondhatjuk, hogy Haneke segítségünkre van ebben, a szájbarágás szerencsére nem kenyere, hibája viszont, hogy a hallgatást olykor túlzásba is viszi. A film bőséges, 144 perces játékideje kiválóan szolgál a karakterek érzékletes kibontásához, ugyanakkor egy-egy megbocsájthatatlanul hosszú snitt miatt nádsípot faragó gyerekekről vagy a halottaskocsit kísérő menetről joggal mondható dagályosnak is.
 

Nem könnyű film és – főként a témaválasztás miatt – nem könnyű szeretni, de ez nyilvánvalóan nem is volt cél. Mindazonáltal A fehér szalag az emberi gonoszság olyan mélységeibe enged bepillantást, ami mellett nem lehet érzéketlenül elmenni.

– aa –

Das weisse Band (2009)
Rendezte: Michael Haneke
Szereplők: Christian Friedel, Leonie Benesch, Ulrich Tukur, Ursina Lardi
Hossz: 144 p
Forgalmazó: Cirko Film – Másképp Alapítvány