40 éves a Kaláka
Marczibányi téri Művelődési Központ, március 28. 19h
Immár negyven éve nemzedékek sora őrzi a Kaláka muzsikáját legkedvesebb gyerekkori zenei emlékeként. Kinek ne melengetné meg a szívét felidézni például a „Bóbita, Bóbita” vagy a „húsz forintért tarka kutya, tízért fehér kutya jár” melódiáit?
Frissítve: 2009. 03. 27. 19:30
Az együttes tagjai – Kányádit idézve – „kimuzsikálják a Gutenberg óta könyvekbe száműzött, szív-némaságra született s ítélt versekből a maguk olvasata szerinti eredeti dallamot”. Weöres, Nemes Nagy, József Attila és mások között Villon sorai így keltek csodálatos zenei életre a
Gryllus testvérek,
Radványi Balázs,
Mikó István s végül
Becze Gábor örök szépségű népies Kaláka-dallamvilágában, melyben kortól függetlenül mindig igazi ünnep elmerülni.
Különösen most, negyvenedik születésnapjukon az, hiszen a csapat Marcziban adott idei (felnőtteknek szóló) koncertjeit a jubileumi alkalomból meghívott vendégek fellépései teszik különlegessé. Közülük elsőként
Máté Gábor színművész áll a zenekarral színpadra a sorozat március 28-i nyitóestjén, melyen a Kaláka-dalokban Kosztolányi Dezső versei szólalnak majd meg, és a költő publicista énjét is megismerhetjük Nyelv és lélek című kötetéből válogatott írásain keresztül. Tessék egy nagyot szippantani a
magyar zeneköltészetből, és mélyen benntartani, jó sokáig!
– kislevin –
Marczibányi téri Művelődési Központ, március 28. 19h
Belépő: 1000 Ft
Forrás:
EXIT