22 lövés

A bosszú motívuma leggyakrabban akciófilmek hajtómotorjaként működik, ezúttal mégis egy gengszterfilmben tüzeli fel a kómából felépülő Charly Mattei-t. A 22 lövésben az isteni Jean Reno ismét leszámol az alvilággal – az Elrabolva stábjának segítségével.

22 lövés
Az igaz történeten alapuló sztori középpontjában Charly (Jean Reno), a marseilles-i maffia főnöke áll, aki több évtizednyi munka után úgy dönt, visszavonul. A családdal eltöltött gondtalan évek boldogan telnek, ám egyik nap álarcos figurák veszik körül, és 22 golyóval a testében hagyják meghalni egy külvárosi kikötőben. Ahogy az a bosszúfilmeknél lenni szokott, a főszereplőnk csodával határos módon túléli a kivégzést, és a kómából lassan felépülve elindul levadászni azt, aki a halálát akarta.
 
A 22 lövés le sem tagadhatja, hogy a Liam Neeson-t ismét az akciófilmek első sorába repítő Elrabolva producerei szedték össze a pénzt az alkotásra: brutális mészárlások egész sora látható a vásznon, lassítva röpködnek a végtagok, és bőven folyik a bosszúból kiontott vér. A látványos jelenetek között a sztori viszont annyira kiszámíthatóan és unalmasan csörgedezik, hogy a kilencvenes évek Stallone-Seagal-Schwarzenegger trió alkotásain nevelkedett néző talán még bele is szunyókál a robbanások közötti monológokba.
 
 
Nem elég feszes, nem elég erőteljes – panaszkodtak sokan a külföldi filmes fórumokon, mi pedig azt mondjuk: kikapcsolódásnak bőven megfelel.
 
 
L' immortel/22 Bullets (2010)
Hossz: 115 perc
 
Rendező: Richard Berry
Forgatókönyvíró: Richard Berry, Mathieu Delaporte, Alexandre de La Patelliere
Producer: Luc Besson, Pierre-Ange Le Pogam
 
Szereplők:
Jean Reno (Charly Mattei)
Gabriella Wright (Yasmina Telaa)
Richard Berry (Aurelio Rampoli)
Kad Merad (Tony Zacchia)
Marina Fois (Marie Goldman)
Jean-Pierre Darroussin (Martin Beaudinard)