127 óra

Kissé távolról rugaszkodunk neki: a reneszánsz azzal kezdődött, hogy Francesco Petrarca költő felkutyagolt a Mont Ventoux csúcsára, és onnan szétnézett – így emelkedett ki az ember a természetből, került a történelem középpontjába, így kezdődött a modern európai kultúra.
 

Aron Ralston története valahogy ennek az ellenkezője: egy mai ember, aki a természetet szórakozási lehetőségnek tekinti, alászáll, és kénytelen alárendelődni a természetnek – hogy aztán átértelmezve és átgondolva saját szerepét más emberként térjen vissza.

Ó, milyen szép, művészfilmes gondolat! Holott a 127 órától mi sem áll távolabb, mint a Tarr Béla-i tűnődés, a bergmani csend. Rögtön az első 15 percben olyan vibrálásnak és képorgiának vagyunk tanúi képtelenebbnél képtelenebb beállításokkal, vágtázó vágással, és mégis kristálytisztán követhető narrációval, ami lényegében ennek az extrémsportos-adrenalinos generáció(k)nak a himnusza is lehetne. Danny Boyle, mint az t már tudjuk rég, mesteri rendező, aki a filmben rejlő lehetőségeket mélyen kiaknázza, amit kamerával és vágással, speciális effektussal meg lehet csinálni, megcsinálja. Az ember nem tudja, kit dicsérjen jobban, a rendezőt vagy operatőreit (Enrique Chediak, Anthony Dod Mantle – ki egykor a dán Dogma mozgalom filmjeinek neves fényképezője volt).

Ez alatt az történik, hogy Aron Ralston megérkezik a Blue John Canyonba, elindul biciklivel innen oda, elesik, feláll, megáll. Ám egy kis kitérőt követően a biciklijéhez visszaigyekezvén egy apró hasadékban ahogy elugrik, megmozdít egy sziklát, amely a karjára zuhan, és foglyul ejti. Megkezdődik a film második része, az „akciófilm, amelyben a hős meg sem mozdul”, ahogy Boyle mondja, a fájdalom, a remény, a kiszabadulás, a várakozás, szembenézés, döntések – minden, ami miatt egy csapdába ejtett ember története végig izgalmas, lebilincselő marad.

James Franco ideális választás a főszerepre, pontos, kedves, esendő, helyes – sokkal jobbnak tűnik, mint az eredetileg kiszemelt Cillian Murphy. A film másik főszereplője a kanyonrendszer – ha még nem mondtam volna, az izgalmas dráma, az önmagát átgondoló ember szerzői filmje mellett a 127 óra csodaszép ismeretterjesztő film is.

Nincs mit hozzátenni, itt Danny Boyle, a csodás részletek, de kissé konvencionális, sematikus egész rendezője  egy tökéletes hollywoodi filmet csinált. A. R. Rahman zenéje karakteres és üt, de magában most nem áll meg annyira, mint a Gettómilliomos esetében – sebaj, ez legyen a legnagyobb gondunk.

És a film humoráról beszéltem már...?

 

127 óra - 127 hours

Színes, feliratos, amerikai-angol életrajzi dráma
94 perc
2010
Forgalmazó: Budapest Film

Rendező: Danny Boyle

Szereplők: James Franco (Aron Ralston)
Kate Mara (Kristi)
Amber Tamblyn (Megan)
Treat Williams (Aron apja)
John Lawrence (Brion)
Kate Burton (Aron anyja)
Clémence Poésy (Rana)
Lizzy Caplan (Sonja Ralston)

Hazai premier: 2010 március 3.